Az élet ott van minden sóhajban, minden csésze teában, minden kioltott életben. Ezt látja meg a harcos.
(Az utolsó szamuráj)
Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
(Mielőtt lemegy a Nap)
Szeretett uram, kérlek ne félj, ne mozdulj, maradj csöndben. Nem láthatnak meg. Csak maradj így, nézni akarlak. Miénk ez az éjszaka és csak nézni akarlak. Enyém a tested, a bőröd, az ajkad. Hunyd be a szemed, nem láthatnak meg, itt vagyok melletted, ugye érzed? Mikor először megérintelek, talán az ajkammal teszem, érzed majd a melegét, de nem tudhatod hol. Talán a szemeden érintelek meg, a szemedhez érintem az ajkam és érzed majd a melegét. Nyisd ki a szemed szerelmem! Nézz rám, nézd a keblemet! Karod felemel, lassan magadra csúsztatsz. Halkan sikoltok, a tested megremeg sosem lesz vége. Hát nem érted? Örökre így maradsz hátravetett fejjel, örökre így maradok könnyeimet hullatva. Meg kellett történnie. A pillanat él és tovább él majd bennünk, az idők végezetéig. Soha többé nem látjuk egymást, megtettük, ami adatott nekünk. Hidd el szerelmem, amit tettünk örökre szól. Tartsd távol tőlem az életed. És ha boldogságra vágysz, egy pillanatig se habozz. Felejtsd el ezt a nőt, aki most megbánás nélkül mondja: Ég veled!"
(Selyem)
Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.”
(Szex és New York)
A szerelem szenvedély, megszállottság,mely nélkül nem lehet élni.Azt mondom, légy fülig szerelmes,olyat találj, akit őrülten szeretsz,és aki ezt viszonozza!Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszed! Hallgass a szívedre! Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton,akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél...Légy nyitott, ki tudja...becsaphat a villám.
(Ha eljön Joe Black)
2010. március 30., kedd
Elmém álmainak
Elmém álmainak
megcsupaszított csonkjai
vergődnek az éjben,
Halott szerelmek emléke
újra fürdik a kéjben.
Dermesztő hidegségével
a létnek,
Ébresztget fel újra,
hogy ennek az álomnak,
nincsen múltja.
A sikolyok halk zengése,
megrémiszt,
hisz, a létnek vége.
Test vergődik a homályban,
meg nem lelt, nyugalmában.
Ölne a lélek,
új áldozatokat vadász.
Az újonnan forrongó
lázálmok,
élednek.
Súlyos, sötét démonoktól
megvédenek.
De élő testet kergetnek
pokolra,
S közben ígéretet adnak,
az örök, tiszta kárhozatra.
megcsupaszított csonkjai
vergődnek az éjben,
Halott szerelmek emléke
újra fürdik a kéjben.
Dermesztő hidegségével
a létnek,
Ébresztget fel újra,
hogy ennek az álomnak,
nincsen múltja.
A sikolyok halk zengése,
megrémiszt,
hisz, a létnek vége.
Test vergődik a homályban,
meg nem lelt, nyugalmában.
Ölne a lélek,
új áldozatokat vadász.
Az újonnan forrongó
lázálmok,
élednek.
Súlyos, sötét démonoktól
megvédenek.
De élő testet kergetnek
pokolra,
S közben ígéretet adnak,
az örök, tiszta kárhozatra.
Tövismadár
A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára.
Colleen McCullough
Colleen McCullough
2010. március 26., péntek
2010. március 25., csütörtök
**
Általában azt várjuk az élettől, hogy megadja mindazt, ami után vágyunk, hogy a gondok maguktól megoldódjanak, és hogy az események örömöt okozzanak, éppen elegendőt ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mindig magunkon kívül keresünk: kint szeretnénk megtalálni elégedettségünk forrásait, és azokat a dolgokat is, amelyekre ráfoghatjuk hibáinkat és szenvedéseinket. Így az alapján ítéljük örömöt adónak vagy elszomorítónak a dolgokat, az embereket vagy az eseményeket, hogy azok mennyire igazodnak nézeteinkhez illetve életfelfogásunkhoz.
Azonban az, ami egyes embereket szomorúvá tesz, másoknak élvezetet nyújt. Ha megkérdezzük ismerőseinket, mit éreznek egy esős napon, lesznek olyanok, akik szerint csodálatos és inspiráló ez az idő, másokat viszont elkedvetlenít. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha egy zeneműről, egy versről, egy virágról vagy akár a csillagos égről kérdezünk.
Nyilvánvaló, hogy a vidámság és a szomorúság nem tartozik szervesen a jelenségekhez. Mi társítjuk őket hozzájuk.
Nem várhatjuk el, hogy a lélek mást is megtapasztaljon az élvezeten vagy a fájdalmon kívül, ha olyan helyzeteknek tesszük ki, amelyek nem függnek tőlünk és amelyeket csak passzívan szenvedünk el. A lélek urává kell válnunk, mivel hozzánk tartozik, és nekünk kell akaratlagosan irányítani belső állapotait és külső megnyilvánulásait. Tehát vidámak lehetünk és vidámnak is kell lennünk.
Delia S. Guzmán
Azonban az, ami egyes embereket szomorúvá tesz, másoknak élvezetet nyújt. Ha megkérdezzük ismerőseinket, mit éreznek egy esős napon, lesznek olyanok, akik szerint csodálatos és inspiráló ez az idő, másokat viszont elkedvetlenít. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha egy zeneműről, egy versről, egy virágról vagy akár a csillagos égről kérdezünk.
Nyilvánvaló, hogy a vidámság és a szomorúság nem tartozik szervesen a jelenségekhez. Mi társítjuk őket hozzájuk.
Nem várhatjuk el, hogy a lélek mást is megtapasztaljon az élvezeten vagy a fájdalmon kívül, ha olyan helyzeteknek tesszük ki, amelyek nem függnek tőlünk és amelyeket csak passzívan szenvedünk el. A lélek urává kell válnunk, mivel hozzánk tartozik, és nekünk kell akaratlagosan irányítani belső állapotait és külső megnyilvánulásait. Tehát vidámak lehetünk és vidámnak is kell lennünk.
Delia S. Guzmán
2010. március 24., szerda
*
Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint bármi más a világon. És te nekem adtad saját magadat. Ez sokkal több, mint amit megérdemlek, és ha ezen kívül is kapok tőled bármit, az csak még jobban felborítja az egyensúlyt kettőnk között.
(New moon)
(New moon)
FÉLIG CSÓKOLT CSÓK
ADY ENDRE : FÉLIG CSÓKOLT CSÓK
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.
2010. március 23., kedd
Az egyetlen valóságos pillanat
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.
Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.
2010. március 18., csütörtök
Álmomban
Olyan voltál, mint az álmomban! De vajon más is érezte? A legszebb hang, amit hallottam életemben, az Tőled van, a nyakamba suttogtad: Mmmm! Annyira akartalak! Kéjes az a látvány mikor táncoló tűzkarikákat látok tenger szemedben.
Vannak sötét vágyak. Mikor nem elég az ész érv, mikor nyakig ülsz a kádban és kihűl a víz s ha fel akarod melegíteni ki kell engedned belőle... Néha így érzem magam.
De talán nem hazudik az álom, talán lesz még nehéz, sötét és fűszeres éjszaka.
Meleggel, lágy szellővel csillagos éggel. Kell hogy legyen! Nem tudom elfogadni ennek a hiányát. Az nem létezhet... Kell éjszaka, kell napfény...Kell az a nehéz buja vágy ami lappang a fényben és csalogat az éjbe...
*
Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!
*
Vannak sötét vágyak. Mikor nem elég az ész érv, mikor nyakig ülsz a kádban és kihűl a víz s ha fel akarod melegíteni ki kell engedned belőle... Néha így érzem magam.
De talán nem hazudik az álom, talán lesz még nehéz, sötét és fűszeres éjszaka.
Meleggel, lágy szellővel csillagos éggel. Kell hogy legyen! Nem tudom elfogadni ennek a hiányát. Az nem létezhet... Kell éjszaka, kell napfény...Kell az a nehéz buja vágy ami lappang a fényben és csalogat az éjbe...
*
Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!
*
2010. március 15., hétfő
Majom a ketrecben
Van olyan, aki nyugodt, hallgatag,
Jól kezelhető, néma rab,
De akad olyan, aki megvadul,
Ha börtönéből nem szabadul.
[...]
Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.
[...]
Annak akarsz látni,
Ami nem vagyok,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem hagyod,
Majom a ketrecben
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.
...
Mostanában eléggé így érzem magam. Nem tudom eldönteni, hogy nyissam vagy őrizzem önmagam. Ehhez kell az idő, a magány meg egy kis fájdalom. Mert csak ez szülhet értelmes, életképes döntéseket.
Ki tudja, a láncreakció már elindult...
Jól kezelhető, néma rab,
De akad olyan, aki megvadul,
Ha börtönéből nem szabadul.
[...]
Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.
[...]
Annak akarsz látni,
Ami nem vagyok,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem hagyod,
Majom a ketrecben
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.
...
Mostanában eléggé így érzem magam. Nem tudom eldönteni, hogy nyissam vagy őrizzem önmagam. Ehhez kell az idő, a magány meg egy kis fájdalom. Mert csak ez szülhet értelmes, életképes döntéseket.
Ki tudja, a láncreakció már elindult...
Ne titkold
Hiszed vagy nem, most meghaltál bennem,
De egy szívdobbanással újjá születsz.
Rettentő mélyről bukkansz fel ismét
És én szinte sajgok, hogy újra szeretsz.
Ne uralkodj rajtam, ne gyűlölj meg engem
Belém kapaszkodj, érezd, hogy lebegsz
Velem vétkezz, velem imádkozz
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez.
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez...
De egy szívdobbanással újjá születsz.
Rettentő mélyről bukkansz fel ismét
És én szinte sajgok, hogy újra szeretsz.
Ne uralkodj rajtam, ne gyűlölj meg engem
Belém kapaszkodj, érezd, hogy lebegsz
Velem vétkezz, velem imádkozz
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez.
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez...
2010. március 14., vasárnap
220 felett...
Cirkuszt a pénzért, a pálya ma is megtelt,
Élő plakátok hirdetik a versenyt.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
Valaki a pálya szélén hot dogot és hideg sört kínál.
Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.
Kétszázhúsz felett senki nincs veled, közelbe kerül a távol,
Kétszázhúsz felett több már nem lehet a kerékbe zárt magányból.
Cirkuszt a pénzért, a néző nem veszíthet,
Hajtűkanyarban minden kiderülhet.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
Élő plakátok hirdetik a versenyt.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
Valaki a pálya szélén hot dogot és hideg sört kínál.
Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,
Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.
Kétszázhúsz felett senki nincs veled, közelbe kerül a távol,
Kétszázhúsz felett több már nem lehet a kerékbe zárt magányból.
Cirkuszt a pénzért, a néző nem veszíthet,
Hajtűkanyarban minden kiderülhet.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
Valaki kiszáll, valaki elszáll,
És az este bármilyen kíváncsi, már csak szétszórt álmokat talál.
2010. március 10., szerda
Az éj felén túl.
A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült.
Azt hiszem, most én vagyok a másik fél. Órákig képes vagyok ülni és nézni a falat, észre se veszem a könnyeimet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi könnyem van. És sosem fogy... pedig én azt hittem, hogy elfogyott mind... Annyira fáj ez az üres folt, hogy néha már már azt gondolom belehalok. És valahogy most nem is bánnám a dolgot. Ezerszer megébredek az éjjel, de egyik sem jobb mint az előző. A szeme a legszebb, néha még látom a szemét.. álmomban.. Ugyanúgy dobban a szívem mint mindig, csak most üresen, élettelenül. Ha kivenném és Neked adnám, elfogadnád...? Alig élem túl a napokat. Ezer szilánkra törtem.
Az önmarcangolástól már cafatokban lóg a lelkem, de nincs kedvem összefoltozni újra. Jó lesz így is... remélem.
Kovács Ákos: Az éj felén túl
Ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet
az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok
[...]
Szeretlek!
Azt hiszem, most én vagyok a másik fél. Órákig képes vagyok ülni és nézni a falat, észre se veszem a könnyeimet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi könnyem van. És sosem fogy... pedig én azt hittem, hogy elfogyott mind... Annyira fáj ez az üres folt, hogy néha már már azt gondolom belehalok. És valahogy most nem is bánnám a dolgot. Ezerszer megébredek az éjjel, de egyik sem jobb mint az előző. A szeme a legszebb, néha még látom a szemét.. álmomban.. Ugyanúgy dobban a szívem mint mindig, csak most üresen, élettelenül. Ha kivenném és Neked adnám, elfogadnád...? Alig élem túl a napokat. Ezer szilánkra törtem.
Az önmarcangolástól már cafatokban lóg a lelkem, de nincs kedvem összefoltozni újra. Jó lesz így is... remélem.
Kovács Ákos: Az éj felén túl
Ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet
az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok
[...]
Szeretlek!
2010. március 9., kedd
Kovács Ákos: Berlioz szerelmi vallomása:
És azt kérded, miért. Minek, mi végre.
És én mondom: azért, hogy élj.
Hogy legyen mit mesélned a pokol tornácán,
a csillagszekéren, az Isten ölén.
A játékért, az életedért: szeress!
Te nő vagy és nem vagy független.
De elfelejted, hogy szabad vagy.
Szabad vagy. És fiatal is. És szép.
Momentán meghalok érted.
Nem vagyok független. És rajtam is függ a világ.
És erős hitem meg se rezdül a terheimtől.
És elvontatnám magammal függőségeimet utam végéig,
de akkor is: szabad vagyok. És élek és halok.
Szenvedélyem zenéje betölti a teret. És szeretlek.
Már nem magamért. Már nem magadért,
nem az üdvösségért vagy a bűnért: az Életért.
Maga a játék: az az ajándék. Ne félj tőle,
ne félj tőlem, ne.
Olyan ritkán nyújtja ki az ember a kezét egy nőért.
Olyan ritkán jön el a mágikus perc, ami nem az állati vágyakozásé,
a halálfélelemé, nem az éhségé csak.
Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni,
értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.
A szerelem a költészet nyersanyaga, anyagi szavalat, ős-örömforrás,
kínbokor, hűsítő jelbeszéd. A szemed, a szemed. A szád.
Anyagtalan test, óhaj nélküli epekedés,
álomtalan éjjel: egyszeri varázslat. Ritkán jön, hamar múlik,
minden bölcsességet nélkülöz, vak és valódi,
parttatlan és nehézkes. Bátortalan és követelőző.
Szaténszalagok lobogása fogja össze,
mámor fűszerezi és titkos zenét dúdol, merőleges az életre,
párhuzamos a halállal. Mindig egyetlen, mindig igazi.
Tétova szándék, veszélyes és tilos. És örök.
Ahogy te meg én nem lehetünk.
Csak egyetlen pillanatra.
Most vagy soha.
És én mondom: azért, hogy élj.
Hogy legyen mit mesélned a pokol tornácán,
a csillagszekéren, az Isten ölén.
A játékért, az életedért: szeress!
Te nő vagy és nem vagy független.
De elfelejted, hogy szabad vagy.
Szabad vagy. És fiatal is. És szép.
Momentán meghalok érted.
Nem vagyok független. És rajtam is függ a világ.
És erős hitem meg se rezdül a terheimtől.
És elvontatnám magammal függőségeimet utam végéig,
de akkor is: szabad vagyok. És élek és halok.
Szenvedélyem zenéje betölti a teret. És szeretlek.
Már nem magamért. Már nem magadért,
nem az üdvösségért vagy a bűnért: az Életért.
Maga a játék: az az ajándék. Ne félj tőle,
ne félj tőlem, ne.
Olyan ritkán nyújtja ki az ember a kezét egy nőért.
Olyan ritkán jön el a mágikus perc, ami nem az állati vágyakozásé,
a halálfélelemé, nem az éhségé csak.
Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni,
értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.
A szerelem a költészet nyersanyaga, anyagi szavalat, ős-örömforrás,
kínbokor, hűsítő jelbeszéd. A szemed, a szemed. A szád.
Anyagtalan test, óhaj nélküli epekedés,
álomtalan éjjel: egyszeri varázslat. Ritkán jön, hamar múlik,
minden bölcsességet nélkülöz, vak és valódi,
parttatlan és nehézkes. Bátortalan és követelőző.
Szaténszalagok lobogása fogja össze,
mámor fűszerezi és titkos zenét dúdol, merőleges az életre,
párhuzamos a halállal. Mindig egyetlen, mindig igazi.
Tétova szándék, veszélyes és tilos. És örök.
Ahogy te meg én nem lehetünk.
Csak egyetlen pillanatra.
Most vagy soha.
Szerelmes vers
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak !
2010. március 7., vasárnap
Akarom
Igen, az ajkak után mindig mást is kell csókolni. Először finoman cirógatni, óvatosan harapdálni, majd lassan egyre szenvedélyesebben! Végig!!! Akarom...
Olyan jó meleg voltál, olyan illatos, olyan simogató, a tested remegése behálózott... Csak annyit tudok, hogy AKAROM!!!
2010. március 6., szombat
Sokat gondolkozom életem táncos részén. Vagy mosolygok vagy sírok. Kemény meló lesz, de tudom, hogy Benne bízhatok...
Egy mozdulat se túl nehéz, egy pörgés se túl összetett. A partneremnek...
A tánc egyre inkább hozzáfonódik a lényemhez, kitágult a világ, újak az emberek :)
Szeretem őket!!!
Nem olyan emberekre vágyom, akik táncolni akarnak. Olyanokra, akiknek táncolniuk kell.
És én megtaláltam ezeket az embereket!
Van az úgy, hogy verset írsz. Szomorú szépet, szerelmes megváltóst, fájdalmas véreset. Furcsa, hogy boldogság alig alig szül művet...
Több vagy
Több vagy nekem
Mint olvadt szerelmek halvány íze.
Több vagy nekem,
Mint eddig bárki hitte.
Fénylő reménysugár vagy,
ablakom peremén.
Olcsó hazugság vagy,
s minden szavad hinném.
Több vagy nekem,
mint emberi test összege,
Több vagy nekem,
mint angyalok lángoló üzenete.
Lángoló tűzfal vagy,
lelkem közepén.
Hűvös éjben csók vagy,
mitől felmelegszem én.
Több vagy nekem,
mint banális szerelmi ostrom,
Több vagy nekem,
mert jeled magamon hordom.
Oh, csak lennél újra
förtelmes kényszere a vágynak,
S nem bánnám,
ha a bűnök maguk alá ásnak!
Több vagy
Több vagy nekem
Mint olvadt szerelmek halvány íze.
Több vagy nekem,
Mint eddig bárki hitte.
Fénylő reménysugár vagy,
ablakom peremén.
Olcsó hazugság vagy,
s minden szavad hinném.
Több vagy nekem,
mint emberi test összege,
Több vagy nekem,
mint angyalok lángoló üzenete.
Lángoló tűzfal vagy,
lelkem közepén.
Hűvös éjben csók vagy,
mitől felmelegszem én.
Több vagy nekem,
mint banális szerelmi ostrom,
Több vagy nekem,
mert jeled magamon hordom.
Oh, csak lennél újra
förtelmes kényszere a vágynak,
S nem bánnám,
ha a bűnök maguk alá ásnak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)