♥

Szíve nem érti meg rögtön, milyen mértéktelenül szenved; inkább zavart, mint felindult. De ahogy öntudata világosodik, szerencsétlenségének mélysége is feltárul. Az élet minden öröme meghalt számára, csak azt az éles fájdalmat érzi, amit a kétségbeesés mar belé. De ne beszéljünk testi fájdalomról! Érezhet-e a test ehhez hasonló fájdalmat?

Az idő már csak azért sem lehet a "legjobb gyógyír", mert a szenvedésben megszűnik az idő - és a tér is.

Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenéstelen arccal bír ki mindent.

A fájdalom és a szerelem rokon abban, hogy az ember nem tud szabadulni tőle. Kíséri, mint az árnyék. A szerelmes elárulja magát, hogy mindig szerelemével foglalkozik. Éppen úgy az, akit keserű bánat üldöz...

Hiányzol...

Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.

Keresem a hálószobámban, a fürdőben, az erkélyen, nincs sehol. Állok a szoba közepén és szólongatom. Furcsán, zavartan érzem magam, meg sem tudom magyarázni, miért, de úrrá lesz rajtam a pánik.
Amikor nem jön, összegömbölyödöm az ágyamon, és újra átélem az elvesztése fájdalmát....