Elmém álmainak
megcsupaszított csonkjai
vergődnek az éjben,
Halott szerelmek emléke
újra fürdik a kéjben.
Dermesztő hidegségével
a létnek,
Ébresztget fel újra,
hogy ennek az álomnak,
nincsen múltja.
A sikolyok halk zengése,
megrémiszt,
hisz, a létnek vége.
Test vergődik a homályban,
meg nem lelt, nyugalmában.
Ölne a lélek,
új áldozatokat vadász.
Az újonnan forrongó
lázálmok,
élednek.
Súlyos, sötét démonoktól
megvédenek.
De élő testet kergetnek
pokolra,
S közben ígéretet adnak,
az örök, tiszta kárhozatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése