**

Általában azt várjuk az élettől, hogy megadja mindazt, ami után vágyunk, hogy a gondok maguktól megoldódjanak, és hogy az események örömöt okozzanak, éppen elegendőt ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mindig magunkon kívül keresünk: kint szeretnénk megtalálni elégedettségünk forrásait, és azokat a dolgokat is, amelyekre ráfoghatjuk hibáinkat és szenvedéseinket. Így az alapján ítéljük örömöt adónak vagy elszomorítónak a dolgokat, az embereket vagy az eseményeket, hogy azok mennyire igazodnak nézeteinkhez illetve életfelfogásunkhoz.
Azonban az, ami egyes embereket szomorúvá tesz, másoknak élvezetet nyújt. Ha megkérdezzük ismerőseinket, mit éreznek egy esős napon, lesznek olyanok, akik szerint csodálatos és inspiráló ez az idő, másokat viszont elkedvetlenít. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha egy zeneműről, egy versről, egy virágról vagy akár a csillagos égről kérdezünk.

Nyilvánvaló, hogy a vidámság és a szomorúság nem tartozik szervesen a jelenségekhez. Mi társítjuk őket hozzájuk.

Nem várhatjuk el, hogy a lélek mást is megtapasztaljon az élvezeten vagy a fájdalmon kívül, ha olyan helyzeteknek tesszük ki, amelyek nem függnek tőlünk és amelyeket csak passzívan szenvedünk el. A lélek urává kell válnunk, mivel hozzánk tartozik, és nekünk kell akaratlagosan irányítani belső állapotait és külső megnyilvánulásait. Tehát vidámak lehetünk és vidámnak is kell lennünk.

Delia S. Guzmán