*

Néha elég egy pillanat ahhoz, hogy elfelejtsd ki voltál vagy, hogy ki akartál lenni az ominózus pillanat előtt. Elég egy érintés ahhoz, hogy lángra lobbantsa az egész világod és csak hamu maradjon a sok vastag falból.
De előfordul az is, hogy nem elég se a pillanat se az érintés. Mert kevés a pillanat, nem fér bele annyi érintés mint azt szeretnénk...
Az ember olykor gyarló és telhetetlen, elveszik a vágyak sűrű erdejében, és amint egy kis ösvényt talál megpróbál átverekedni rajta.
Néha én is ilyen ember vagyok, néha én is áhítozom a fényre, ami az alagút végéből kacsintgat rám. Csakhogy én képes vagyok eltévedni a kitaposott ösvényeken is, szétzúzva mindent magam körül...
Van, mikor rossz tükörbe nézni, mikor széttörném ököllel, majd könnyezve szedegetném ki a szilánkokat miközben mindent bánok.
De talán majd jön egy új jövő, ahol ahol épségben van a test és a lélek, még az enyém is...