Amikor egymásra néznek, előbb megfényesedik, majd felragyog a szivárványhártyájuk. Végül kiolvashatsz a szemükből mindent, ami a szerelem : gyengédséget, csodálatot, vágyat, titkot, varázst.
Amit szemünkkel nem láthatunk, Amit fülünkkel nem hallhatunk, Amit kezünkkel nem tapinthatunk, Megtalálni a legigazabb gyöngyöt nehéz feladat... Néha elég egy őszinte ölelés. Az élet tengerén úszik két hajó, Az egyikben te ülsz, a másikban én. A két vitorlás közös szelet fog, És együtt úsznak tovább a zátonyok között. Együtt maradnak hóban, fagyban, jeges hóviharban. Bátran hajóznak a cápák között, mert tudják a legerősebb Fegyver velük van, mi minden akadályt legyőz; a szeretet! Az út nehéz és rögös, de lehet szép és boldog is. Tőlünk függ! Olyanná, tesszük, ahogy élni szeretnénk! Az emberi lét alapja a szív. De mit ér a szív érzelmek nélkül? S mit ér az élet szerelem és gondoskodás nélkül? Ha nem tudunk szeretetet adni, Hogy várnánk el másoktól hogy szeressenek? Tanuljunk meg szeretni, hogy szerethessenek! Mert ha nem szeretnek, nem érdemeljük meg az életet. Mielőtt kihajóznánk az élet tengerén, tanuljuk meg Kezelni a hajót, ismerjük meg a tengert, Hogy az első vihar ne sodorjon el minket messze!
*
Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny.
*
Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál
Hogy mit ér az, hogy őszintén karoltál
De most már, tisztán látok
Hogy nem vagy itt így érzem igazán hiányod
Minden percben csak rád gondolok
És sajnos hiába kértem bocsánatot
Ennek nem így kellet volna hogy vége legyen
Bárcsak újra itt lennél velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése