Fáradt csókkal szédültem ma meg. S ostobán ringtam mások által elejtett igazságokon. Hiszek. Hittem. Bántam, most is bánom. Kitépnélek magamból mint valami ócskaságot, egy megkopott könyv hátsó balga feljegyzését, mint egy összefirkált lapját a megkopott kartonomnak. De vérzik. És fáj. Tehetetlen dühvel meredek Rád. És gyűlölnélek. Tenném ezt éjjel és nappal és mindig, addig míg meg nem látom szemed szépséges kékjét, ajkad mosolyra görbülését mi megtör és nem leszek önmagam. Vágyom erre, jobban mint hinnéd. Lennék újra neked kedvező szerelmes vagy kegyvesztett hölgy. Vállalnék átkot. De Te ezt nem akarod. Féltesz? Talán. Féltelek? Jobban, mint tulajdon életemet. Ha kéne, lennék az utolsó csepp a pohárban mi ajkadhoz ér, csak érezzem szád lágy ízét, s érintésének bizsergő voltát.
Kérlek, csak egyszer figyelj rám. Csak most. Akarom, hogy tudd! Te a világ vagy nekem. Melletted leszek addig, míg egy hatalmasabb erő el nem ránt magával egészen a pokol legsötétebb sarkába. De addig, Veled leszek. Veled éjjel. Veled nappal...♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése