Ez a legnyomorultabb érzés. Amikor hiányzik.
Mikor nézek a semmibe és nem értem. Mikor remegő kézzel nyúlok valami felé,hogy rendet tegyek, pedig minden rendben van, a helyén, ahol annak lennie kell... vagy egy papírdarabot tépek ezernyi apró cafattá miközben reszketek mint egy falevél az őszi szélben.
Ilyenkor a világhoz való viszony-iszony sem változik, se a tér sem az idő, a beosztás is ugyanaz, és mégsem. Mert hiányzik valami, valaki.
És hiába járok körbe mindent, mígnem találkozunk. Mindig várom, hogy várj...
Persze a reménykedés gyerekes dolog. A világ végtelen esélyeiben bízni jobbnak tűnik.
Csak nem tudom, hol keresselek? És ha végre megtaláltalak, mit mondjak Neked?
És egyre csak az a nyomorult érzés,mert kereslek... és hiányzol...♥
És nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése