Hiányoznak a melléd fekvős, hozzád bújós pillanatok. Hiányzik ahogy rám nézel. Hiányzik, hogy hozzám érj, hogy magadhoz húzz, hiányzik az ölelésed. A csókod. Ahogy a levegőt veszed. De leginkább az hiányzik, aki vagy, mikor velem vagy - és ami én vagyok, mikor melletted vagyok.
Engem elfelejthetsz, de a percekre emlékezz, mikor odabújtál szívemhez s magadról megfeledkeztél... de én még két kézzel kapaszkodom az utolsó reménybe, hogy kezem egyszer majd újra belerejthetem a Tiédbe...
*
Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben. Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi telik tőlem. Dallamok mögé rejtőzőm mert mind idáig féltem. Talán utoljára mondom el mit érzek, de ez így marad...♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése